A nyelvtudás új rétege: szaknyelvi képzések iparágra és pozícióra szabva

A munkahelyre legtöbbször „kész nyelvtudással”, egy adott nyelvi szinten kommunikálva érkezünk. Meglévő nyelvi szintünk emelése nem lehetetlen, rendszeres gyakorlással, sok nyelvtannal, olvasással, tanulással egy év alatt akár egy nyelvi szintet is léphetünk előre.

Előfordulhat azonban, hogy meglévő nyelvi szintünk ugyan elegendő a munkánk ellátásához, mégis fejlődni szeretnénk. Vágyunk jobban érteni az előadót a konferencián, magabiztosabban adni elő szakterületünkön vagy szakmai folyóiratokat olvasni.

Ilyenkor kerül képbe a szaknyelvi képzések világa.

Képzeljünk el egy olyan kommunikációt, ahol az alapok, a nyelvtan, a kötőszavak ugyanazok, mégis egy teljesen új nyelv, új szókincs és új kifejezések jelennek meg, vagyis inkább egy új színezet, új réteg kerül a meglévő nyelvtudásunkra.

Ráadásul ez a tudás lehetővé teszi, hogy magabiztosabban mozogjunk a pozíciónkban, a napi munkánkban, a nemzetiközi csapatunkban, külföldi partnereink körében. Akár a sikerességünkhez is hozzájárul frissen felturbózott nyelvtudásunk, és nem kizárt, hogy az előrelépésünk is gyorsabb lesz ennek a kulcskompetenciánknak köszönhetően.

Melyik iparágban dolgozol? 

Miért is ne lenne a főbb iparágaknak vagy munkaköröknek saját, testre szabott szaknyelvet oktató nyelvtanfolyama?

A szaknyelvi képzésekhez kiváló tananyagok elérhetőek a mai tankönyvpiacon pl. az oup.com és a pearson.com kínálatában. És bár a nyelvtanár természetesen nem lesz szakértője az adott iparágnak, területnek, de a tematikát követve kitűnően fogja egy instruktor szerepében begyakoroltatni, aktivizálni a szókincset, integrálni az élő szituációkat az óra menetébe.

A 40-80-120 órányi tananyaggal elmélyülhetsz az autóipar, a gyógyszeripar, a bankok vagy akár logisztika szaknyelvében. Fókuszáltan megtanulhatod a turizmus és hotelek, az IT, a külkereskedelem, kiskereskedelem vagy az orvosi szakszókincset.

Akár kezdő mérnök vagy, akár tapasztalt szakember, egy célzott szaknyelvi képzés segít a napi munkád könnyebb és hatékonyabb elvégzésében, az előforduló szituációk begyakorlásában, a szakfolyóiratok megértésében, a prezentációk összeállításában.

Munkakörökhöz illesztett nyelvtanulási lehetőség

A másik testre szabási lehetőség a munkakörnek megfelelő nyelvtanfolyam vagy nyelvi tréning megszervezése a munkahelyen. Egészen biztosan hozzáadott érték lesz a tanulás során, ha az azonos munkaterületen dolgozó kollégák, akik amúgy is „egy nyelvet beszélnek”, egymást erősítve, motiválva saját területük szaknyelvi tudását tanulják hétről hétre.  A projektmenedzserek bevihetik a saját példáikat a tanfolyamra, a pénzügyesek vagy IT-sek kigyűjthetik a vállalati kifejezéseket, az ügyfélszolgálaton vagy call centerben dolgozók élő napi példákat hozhatnak a nyelvórákra. A munkakörhöz szabott nyelvtanfolyamok szervezése a vállalat számára is előnyös lehet, hiszen a készségfejlesztésen túl a szaknyelvi képzés a company branding fontos eleme lehet, csapatépítés, megtartás, munkahelyi kultúra javítása is egyben.

Az iparági és munkaköri szaknyelvi képzések hossza és tömörsége is szabadon választható a munkahely igényeinek megfelelően, heti 90 perces nyelvtanfolyam és 2 napos nyelvi tréning is ugyanúgy épülhet a szakszókincsre, szaknyelvi készségek megtanulására.

Hab a tortán, hogy a Juventus e-learning rendszerében, a Words at Work-ban 10 iparág és 15 munkakör kifejezései, szituációi érhetők el tananyagként, kiegészítő házifeladatként vagy olyan bárhonnan elérhető mankóként, ami kéznél van egy rázós tárgyalás vagy külföldi út előtt.

Picture of Jászberényi-Király Krisztina
Krisztina Jászberényi-Király
ügyvezető
Kíváncsi vagy a nyelvi képzés újdonságaira?
We share all of the interesting news in our monthly newsletter.
Oszd meg ezt a cikket
További tartalmak
Juventus vállalati nyelvtanulás
Professional
Why is corporate language learning a multiplier effect?

An in-company language course develops not only language skills, but also a range of other skills that help individuals and organisations to function more effectively. These are more difficult to measure, but are certainly present as an added value of language learning.

Digitális tananyagok segítik az online nyelvtanulást
Professional
Digital learning materials added to our online language courses

What a change we have witnessed since 2020! Following the big shift to online, 98% of our corporate language courses are now online. Before, we used to flip through books in class and have our teachers photocopy them. From the heyday of online classes, we remember the slightly blurry, grey pdfs, teacher-prepared ppt's, downloaded videos, ad hoc exercises. Here are the digital learning materials you've been waiting for.