Hogyan fordítottuk át a legizgalmasabb kihívásokat sikertörténetekké?

Sikertörténetek - Juventus Language Group

A  Juventus Language Group több mint 30 évéből rengeteg sikertörténetről tudnánk beszámolni – mindet felsorolni teljesen esélytelen lenne, de most mégis szeretnénk bemutatni hármat a legérdekesebb projektek közül. 

Némileg már nosztalgiával gondolunk vissza a „hőskorra”, amikor személyesen kellett kimenni minden partnerhez a legeldugottabb kisváros szélén álló gyárba is, hogy megcsinálhassuk – akkor még személyesen – a szintfelméréseket az üzemben dolgozókkal. Vagy hogy milyen volt legelső alkalommal megszervezni egy több ezer főt foglalkoztató nagyvállalatnál több tucat tanfolyamot, összerakni a csoportokat, és elindítani egyszerre a nagyobb volumenű képzéseket a legnagyobb ügyfeleinknél.    

Természetesen sikertörténetként gondolunk vissza a pandémiás időszakra, amikor napokon-heteken belül kellett átállnunk a teljesen online oktatásra, az ehhez szükséges oktatást kitalálni, megszervezni mind a háromszáz tanárnak, és a sok esetben a home office munkával és az online jelenléttel még csak ismerkedő tanulókkal. 

Julearn blogcikk

Egyik legnagyobb büszkeségünk és megkérdőjelezhetetlen sikertörténetünk a Julearn tavalyi bevezetése. A mobil app segített megszabadulni a leginkább monoton adminisztrációs feladatok elvégzésétől: elvégzi a jelenlétigazolások és a FAR-adminisztráció kezelésétől kezdve a haladás követésén át a havi pénzügyi elszámolásokhoz szükséges adatok és kimutatások előállításáig mindent, amivel csak tehermentesíthetők a vállalati HR-csapatok, a tanulók és a tanárok is. 

Vannak azonban olyan sikertörténeteink is, amelyekre azért vagyunk büszkék, mert szokatlan feladattal bíztak meg minket, és a különleges kihívást kiváló eredménnyel tudtuk teljesíteni. 

Az alábbiakban bemutatunk néhány kiemelkedő esetet, amelyek jól szemléltetik a Juventus Language Group hatékonyságát és elkötelezettségét az ügyféligények rugalmas, hatékony teljesítésében. 

1. Valutapénztári képzés országszerte 

Egy vezető pénzintézet ügyfélkezeléssel foglalkozó munkatársainak nyelvi készségeit és ügyfélkezelési rutinjait hangoltuk össze ebben a komplex projektben.

A valutapénztárok mint nap idegen nyelvű ügyfelekkel dolgoznak, pontos és szakszerű kommunikációra van szükségük a munkájuk magas színvonalon való elvégzéséhez. A bank 30 különböző városban dolgozó csapatai között jelentős eltérések voltak a nyelvi készségekben és az ügyfélkezelési rutinokban. A projekt során így egy speciális valutapénztári szaknyelvi képzési programot dolgoztunk ki, amelyet a bank belső folyamataihoz és ügyfélkommunikációs protokolljához igazítottunk.

Olvass róla tovább itt: Sikertörténeteink – A valutapénztári képzés

  1. Multinacionális ügyfélszolgálat komplex fejlesztése

Egy nemzetközi szolgáltatóközpont magyar ügyfélszolgálati csapatának ügyfélköre új országokban élőkkel bővült, így a munkatársak angolul végeztek panaszügyintézést jellemzően német, spanyol és olasz anyanyelvű ügyfelek számára.

Az idegen nyelvű konfliktuskezelés nehézségei és a kulturális különbségek extra kihívást jelentettek és a stresszes helyzetek sok munkatársat frusztráltak, így egy elég komplex fejlesztési feladattal szembesültünk. Az ügyfélelégedettséget és a munkatársak motivációját is támogató megoldás egy célspecifikus nyelvi és interkulturális tréning kidolgozása és megvalósítása lett, amely számszerűen mérhető sikerrel zárult. 

Itt olvashatsz a projektről bővebben: Sikertörténeteink – A multinacionális ügyfélszolgálati csapat

 

3. Vezetői felkészítés regionális igazgatói pozíció betöltésére 

Egy országos kiskereskedelmi lánc sikeres magyarországi vezetőjének régiós előléptetése kapcsán kérték a segítségünket. A gyorsított nyelvi és vezetői felkészítés extra nagy kihívást és rugalmasságot kívánt meg csapatunktól: alig 8 hónap múlva már egy másik országból kellett ellátnia vezérigazgatói feladatait, és a nyelvi, vezetői felkészítést a meglehetősen sűrű időbeosztása mellett kellett megoldanunk.  

Hogy hogyan sikerült? Olvasd el a teljes történetet itt: Sikertörténeteink: A regionális vezető felkészítése

 

Picture of Jászberényi-Király Krisztina
Jászberényi-Király Krisztina
ügyvezető
Kíváncsi vagy a nyelvi képzés újdonságaira?
Havonta jelentkező hírlevelünkben minden újdonságot megosztunk veled
Oszd meg ezt a cikket
További tartalmak
Céges nyelvoktatás blended tréninggel.
Tréningek
Self-study. Hogyan tartsuk meg a motivációt?

Az egyéni tanuláshoz nagyon nehéz motivációt találni. Biztosan mindenki vágott már bele nyelvtanuló applikáció vagy e-learning használatába, az első nap még örömmel nyitotta meg, aztán szép lassan alább hagyott a lelkesedés.

Szakmai
Szaknyelvi képzések –
beszéld jól a munkanyelvedet!

Képzeljünk el egy olyan kommunikációt, ahol az alapok, a nyelvtan, a kötőszavak ugyanazok, mégis egy teljesen új nyelv, új szókincs és új kifejezések jelennek meg, vagyis inkább egy új színezet, új réteg kerül a meglévő nyelvtudásunkra. Ráadásul ez a tudás lehetővé teszi, hogy magabiztosabban mozogjunk a pozíciónkban, a napi munkánkban, a nemzetiközi csapatunkban, külföldi partnereink körében.

Juventus Language Group logo
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.