Figyelemidő a nyelvoktatásban az aranyhalak korában

A figyelemidő csökkenése a nyelvoktatásban

Drasztikusan csökkenő figyelemidő, online tartott 90 perces nyelvórák, megváltozott és folyamatosan változó tanulási környezet és technikák – Mit tehetünk a figyelem fenntartása érdekében?

2000-ben a Microsoft kutatása szerint az átlagos emberi figyelemidő 12 másodperc volt. 2015-re ugyanez a tanulmány azt találta, hogy ez a szám 8 másodpercre csökkent. Nos, a kutatók szerint az aranyhalnak kb. 9 másodperces a figyelemideje… ezért is utalnak szakmai berkekben sokszor napjainkra úgy, mint „az aranyhalak kora”.

Míg sokan vélekedhetnek úgy, hogy az emberi faj elindult a visszafejlődés útján a mobileszközök, és az internet állandó jelenléte miatt, és persze a helyettünk is gondolkodó mesterséges intelligencia miatt, mások szerint ez erősen vitatható. A téma szakértői azt állítják, hogy egyszerűen csak ma már másképp gondolkodunk, ezért kevesebb a átlagos figyelemidő.  Az agyunk pedig „újratájolódik”.

Susan Price, a Firecat Studio vezető stratégája egyenesen így vélekedik: „Az emberi figyelemidő csökkenése nem a tanulás módjának hanyatlása. Ez forradalom…”

Forradalom, amelyek a tanítás módjában is végbemegy. A digitális adaptációs készség kiemelten fontossá vált, mindenki számára, ez alól a nyelvtanár sem kivétel.

Mit tehetünk tehát, hogy fenntartsuk a figyelmet a virtuális térben a nyelvóráinkon?

Összeszedtünk nektek néhány ötletet a figyelemidő növelésére:

  1. Vizuális megjelenítés, ezen belül is videók! Az aranyhalak kora idején a látás és a hallás együttes használata a leghatékonyabb eszköznek bizonyult a figyelem felkeltésében és annak fenntartásában. Építsük be a videókat, filmrészleteket az óráinkba, házi feladatokba, de rövideket, ha hosszabb, akkor csak kisebb részletekben.
  2. A feladattípusok gyakori váltogatása. Egy-egy feladat nem tarthat tovább 10-15 percnél. fennmaradjon a változatosság érzése, mintha mikor-tanulási szakaszokat kötnénk egybe. Egy kis vita feladat, majd nézzünk rá a kifejezésekre a virtuális táblán, de ne időzzünk ott sem túl sokat, vegyük elő a hozzá kapcsolódó szituációt, és a következő 10 percben oldjuk meg azt a hallásértés feladatot, és jöhet egy ideillő grafikon közös elemzése…
  3. Az előzőhöz szorosan kapcsolódik a képernyőmegosztás kérdése: alkalmanként ne legyen több mint 5-10 perc. Mivel a figyelem fenntartásának egyik fontos eleme az, hogy legyenek történések a monitoron, ne osszunk meg képernyőt miközben beszélgetünk, véleményt kérünk.
  4. Munkaformák váltogatása: ha a kis termekben dolgozhatnak a tanulóink, az mindig serkentőleg hat a figyelemre.
  5. Add ki a kezedből a kontrollt időről időre. Persze mi szeretnénk mindent kézben tartani a nyelvóráinkon, de majd figyeld meg, hogyan nő a bevonódás, ha olykor a résztvevők egyikét kérjük meg egy-egy Wordwalll feladat levezénylésére, vagy egy Google ábra megosztására. Küldd el nekik a linket, cselekedtesd őket.
  6. Használd ki az okostelefon lehetőségeit applikációk nyelvórai alkalmazásakor. Ez is a változatosságot szolgálja, a tanuló elszakadhat a monitortól pár percre, az applikációk pedig kiválóan támogatják az interaktivitást és a figyelemidő meghosszabbítását.
  7. Ha lankad a figyelem, legyen a tarsolyodban nyelvi játék, ami pihentet, energizál. Érdemes olyat tartogatni ezekre a percekre, amelyek nem online játékok, így érik el legjobban a céljukat. Már egy jó öreg szólánc is megteszi, de bármely vicces, élénkítő nagyon egyszerű feladat remek.
  8. Alkalmazd a csoportoddal az online platform minden eszközét, adhatnak visszajelzéseket egymásnak és a tanárnak a reakció gombok segítségével bátran, biztasd is őket erre, ezzel is sokkal inkább „készenléti üzemmódban” lesznek az óra során.

Összegezve elmondhatjuk: Úgy tűnik, a hosszú távú figyelemidő csökkenése egyszerűen azért következik be, mert már nincs rá szükségünk – az aranyhalak kora idején, amikor az emberek azonnal hozzáférhetnek az információhoz, a nyelvoktatási módszereinknek is összhangban kell lenniük ezzel csakúgy, mint a modern technológiával.

Picture of Illés Csilla
Csilla Illés
szakmai vezető, angol nyelvi tréner
Oszd meg ezt a cikket
Subscribe
Notify of
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
További tartalmak
Hogyan dolgozunk együtt a nyelvtanárokkal
For teachers
Hogyan dolgozunk együtt a nyelvtanárokkal?

A Juventus Language Group több mint 300 nyelvtanárral dolgozik együtt a vállalati nyelvi képzések megvalósítása során.   A tanulók legtöbbször a nyelvtanárral találkoznak a nyelvi képzés

Digitális tananyag a Juventus óráin
Materials
Digitális tananyag a Juventus óráin

Az online órákra való átállást végre utolérte a tananyagfejlesztés: mostantól minőségi, digitális tananyagokat tudtok használni az órákon. Fokozatosan átállunk digitális tananyagra angol és német tanfolyamainkon, hogy online nyelvóráinkon fejlesszük az oktatás minőségét. 

Juventus Language Group logo
Data protection overview

This website uses cookies to provide you with the best possible user experience. Cookies store information in your browser and perform functions such as recognising when you return to our website and helping our team understand which parts of the website are interesting and useful.